Öt magyar induló Ankarában

...az öttusázók jövő heti világkupa-döntőjében, melyen a női és a férfi győztes olimpiai kvótát szerez.

52858593262_23f36d636c_c.jpg

A nemzetközi sportági szövetség (UIPM) szerdán hozta nyilvánosságra a 36-36 fős listát. Ezen magyar részről Guzi Blanka és Bauer Blanka, illetve Bőhm Csaba, Szép Balázs és Koleszár Mihály szerepel. A fináléba a négy vk-állomáson - Kairóban, Ankarában, Budapesten és Szófiában - elért eredmények alapján lehetett részvételi jogot szerezni, de egy nemzetből nemenként legfeljebb három versenyző indulhat.   

Ott lehetne a mezőnyben a Kairóban arany-, Budapesten ezüstérmes Gulyás Michelle is, már csak azért is, mert ő a legelőkelőbben rangsorolt magyar a vk-ranglistán, de - amint azt Martinek János szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére elmondta - államvizsgázik, így nem vállalta a részvételt. Az ő helyén indulhatott volna Réti Kamilla, aki azonban inkább az Európa-bajnokságra készül, az ezután meghívott Barta Luca pedig, aki szintén az első 36 között zárt a vk-összesítésben, hajlítóizom-húzódás miatt nem utazik.   

A törökországi vk-finálé jövő szerdán kezdődik, a két döntőt szombaton rendezik, vasárnap pedig a 12 kvalifikált ország vegyes váltójának versenyére kerül sor, melyben szintén ott lesznek a magyarok.    "Szép Balázs és Bauer Blanka indul ebben a versenyben" - jelezte a szövetségi kapitány.

Forrás: MTI, képek: MÖSZ/Búza Virág

Ziccer

Gondolataink kedvenc sportágainkról.

süti beállítások módosítása