A magyar férfi kosárlabda-válogatott kikapott Litvániában csütörtökön a világbajnoki selejtezősorozat ötödik fordulójában, ezzel jelentősen csökkentek az esélyei a vb-szereplésre, amely a kvalifikáció vasárnapi zárásán dől majd el.
Jelentősen átalakult mindkét keret, mivel a baltiak nem számíthattak többek között az NBA-s Jonas Valanciunasra és Domantas Sabonisra, a magyaroknál pedig szintén klubkötelezettségei miatt hiányzott Hanga Ádám, Allen Rosco és Filipovity Márkó sérült, Vojvoda Dávid jogi és anyagi vitába keveredett korábbi ügynökével, ezért a nemzetközi szövetség felfüggesztette a játékjogát, Perl Zoltán pedig lebetegedett.
A csütörtöki csata első magyar kosarára három és fél percet kellett várni, de a honosított Hopkins Mikael triplája a vezetést jelentette, mivel a hazaiak addig csak egy duplát szereztek. Benke Szilárd bedobta a vendégek negyedik hárompontosát, a második negyed 14-16-ról indult. A litvánok 20-18-nál vezettek ismét, majd hét ponttal elhúztak, és noha a magyarok derekasan küzdöttek, a nagyszünetben 40-31 volt az állás.
Fordulás után gyakorlatilag eldőlt a meccs, a Kazys Maksvytis együttese szórta a triplákat, remekül lepattanózott, és a 30. percben már 63-45 állt az eredményjelzőn. A hátralévő időben már nem történt meglepetés, a litvánok magabiztosan nyertek.
Litvánia-Magyarország 89-64 (14-16, 26-15, 23-14, 26-19)
Ivkovics Sztojan elsőként arról beszélt a találkozót követő sajtótájékoztatón, hogy próbálta igazságosan rotálni a csapatot. "Mindenki húsz perc körül játszott, és mindent megtettünk a kosárlabda egyik otthonának számító Litvániában. A folytatásban szeretnénk otthon szépen befejezni vasárnap a selejtezőt, most arra a meccsre koncentrálunk. Nagyszerű, hogy ott vagyunk Európa legjobb 16 csapata között" - jelentette ki a szakvezető.
A válogatott legjobbja, a 17 pontos Mikael Hopkins közölte, nehéz mérkőzésen vannak túl. "Nagyot küzdöttünk, jó meccs volt, a litvánoknak a fontos pillanatokban bement néhány nagy dobás. Remélem, nyerünk vasárnap Szombathelyen a bosnyákok ellen" - mondta az olasz Reggio Emilia légiósa.
A magyarok vb-reményei a később kezdődött bosnyák-montenegrói meccstől függtek, és mivel a hazaiak Tuzlában legyőzték Montenegrót, az utolsó fordulóban derül majd ki vasárnap a kijutó csapatok névsora. Az Ivkovics-legénységnek akkor a lehető legnagyobb különbséggel meg kell vernie a bosnyákokat Szombathelyen, és közben reménykedni, hogy Montenegró hazai pályán kikap a sereghajtó csehektől. Ebben az esetben a hármas holtverseny legjobbja utazik csoportharmadikként az augusztus 25-től szeptember 10-ig tartó vb-re, amelynek a Fülöp-szigetek, Indonézia és Japán ad otthont.
A csoport további meccsein:
Csehország - Franciaország 59-72
Bosznia-Hercegovina - Montenegró 74-66
A csoport állása:
1. (és már vb-résztvevő) Franciaország 20 pont,
2. (és már vb-résztvevő) Litvánia 20,
3. Montenegró 17 (812-782)
4. Bosznia-Hercegovina 17 (850-900),
5. MAGYARORSZÁG 16,
6. Csehország 14
A mieink hátralévő mérkőzése:
vasárnap: Magyarország - Bosznia-Hercegovina, Szombathely 19.00
Forrás: MTI, kép: FIBA Basketball